2010. október 27., szerda

Darált húsos pite





Azt mondta a férjem, hogy ha írok erről a receptről a blogban, feltétlenül említsem meg, hogy az ő ajánlásával teszem ezt és azt is, hogy csillagos ötöst adott rá és reméli, még gyakran teszem elé az asztalra...

A lányok sem hagyták meg, ráadásul az egyikük aktívan részt is vett a díszítés mozzanataiban, ami szép külalakot kölcsönzött a finom vacsorának.

A recept pedig egyik legkedvesebb gasztro bloggerem, Bianka konyhájából való.

Tehát:

Darált húsos pite férjem ajánlásával

A kockára vágott szalonnát kiolvasztom, majd amikor kiolvadt, rádobom az apróra vágott nagy fej hagymát és egy gerezd fokhagymát, csíkokra vágott paprikát és paradicsomot is. Én ekkor tettem bele a kb. 70 dkg húst és ezt borsoztam, majoránnáztam piros paprikáztam és oregánót is szórtam rá. Sóztam még egy kicsit, aztán rányomtam még egy gerezd fokhagymát. Tettem bele paradicsompürét, jó két kanállal és egy ici-pici cukrot is a tökéletes ízhatás kedvéért. Vizet is adhatunk hozzá, de nem szabad, hogy túl sok leve legyen.

Közben a leveles tésztát ketté vágom és egy pite formába belesimítom a kör alakúra nyújtott tésztát, amit előzőleg vékonyan beolajoztam. A húst ebbe teszem bele és jól lenyomkodtam, ahogy Bianka javasolta. A tetejére rátesszük a leveles tészta másik felét, amit szintén kör alakúra nyújtottam ki. A maradékból a gyerekek szívecskét, csillagot szúrtak ki és ezzel díszítettük. Az egészet tojással megkentük, villával megszurkáltuk majd előmelegített sütőben megsütöttük.



Salátával ettük.

5 megjegyzés:

  1. Jaj de jó :)
    Köszönöm, irulok pirulok

    VálaszTörlés
  2. Összefut a nyál a számban... azt hiszem, hamarosan felkerül az étlapunkra ;-)
    Apa nem fogja bánni :-)
    Puszi!

    VálaszTörlés
  3. Cilee. Ha húsimádó, mint az enyém, biztosan telitalálat lesz.

    VálaszTörlés
  4. Ági, tegnap megcsináltam, isteni lett! Köszi a receptet, és persze Biankának is! Lehet, hogy Csilla szülinapján felkerül az étlapra, mert tényleg gyorsan megvan. És akár más fűszerezéssel is el bírom képzelni, mondjuk a mexikói chilis bab irányába. De ezt még tesztelnem kell! :-))

    VálaszTörlés
  5. Szuper!
    Vera! Már megérte feltennem!! És tökéletes választás lenne. Hiszen itt az élő példa rá, hogy lehet mutatósat, finomat készíteni a vendégeknek lihegés nélkül is. Hogy ne purcanjunk ki mire a vendégek megérkeznek..

    VálaszTörlés