2010. június 11., péntek

Melegszendvics krém




Van pár kedvenc gasztro blogom. Van amelyiknél csak a szememet gyönyörködtetem, van amelyiken elámulok, van amelyikből főzök is, de az abszolúte favorit most nálam Bianka virtuális szakácskönyve. Tökéletesen az én ízvilágom szerint főz, természetes, családbarát módszerekkel. Fotói nemes egyszerűséggel csak szépek. Rászoktam rendesen.

No hát nála találtam erre a jó kis melegszendvics receptre, amit egyik este vacsorára el is készítettem. Hatalmas sikere volt én pedig megint boldog voltam, hogy a nyári melegben alig pár percet kellett csak a konyhában töltenem, helyette inkább kint saraztam a lányokkal. A sütő is gyorsan elvégezte a munkáját, így tényleg rapid vacsink lett.

20 dkg párizsit 10 dkg császár szalonnával, egy kis fej hagymával, egy nagy kanál tejföllel, egy kanál mustárral, egy kanál ketcuppel, borssal összeturmixoltam. Ha szükséges sózzuk meg.

A baguetteket megkenjük a krémmel, sajttal megszórjuk és ropogósra sütjük.

5 megjegyzés:

  1. Nálunk is imádják a lányok!

    Én is így készítem annyi különbséggel, hogy nem hagymát, hanem fokhagymát nyomok bele, és még szoktam egy kis krémsajtot is nyomni bele, ettől még krémesebb lesz.

    Ha van kedved, próbáld egyszer ki.
    Arányokat én nem tudok írni, mert mindent szemre dobálok bele, de a kockázott (Lidl) szalonna nem maradhat ki belőle (amit természetesen én is pépesítek)
    :)

    Puszi

    VálaszTörlés
  2. Finom szeretjük, ezt Kolozsvári melegszendvicsnek ismerem

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Jaj, nagyon szeretem a blogodat. Annyira jó és egyszerű recepteket írsz le, és olyan jó stílusban, hogy az embernek kedve támad azonnal főzni rohanni. Utoljára Stahl Juditnál éreztem ilyen késztetést:)
    Úgyhogy így tovább! Zsuzsi

    VálaszTörlés
  4. Móni! Kipróbálom fokhagymásan is

    Bianka, én is így ismerem mióta nálad láttam. A másik, zöldségeset is kipróbálom valamikor. Az még szép is ráadásul.

    Levelezo30! Stahlhoz hasonlítasz, pedig fapadosnak hívom saját receptgyűjteményemet. Nagyon távol áll blogom a profiktól de egy szempontot mindig szem előtt tartok..gyors receptekkel van/lesz tele.
    Irtó jól esett amit írtál!! Irulok pirulok és még lelkesebben folytatom!!!

    Ágnes

    VálaszTörlés
  5. Bocsánat, most látom, hogy Zsuzsi a neved és nem csak Levelező 30.

    Köszi Zsuzsi!

    Ági

    VálaszTörlés