2010. február 18., csütörtök

Csirkemájas variációk

My máj..hahahaha

Megoszlanak a vélemények arról, hogy egészséges e a máj vagy sem. A legutóbbi okoskodások szerint nem annyira, hiszen a máj a méreganyaggal van kapcsolatban és ha ez így van, akkor jobb ha nem esszük meg, mert mi magunk is megmérgeződünk. Leegyszerűsítve írtam persze, ennél sokkal tudományosabb magyarázatok is léteznek. Én még úgy tanultam, hogy vérszegénység ellen az egyik legjobb eledel és egyébként is tele van vitaminnal arról nem beszélve, hogy finom.
Havonta kétszer biztosan eszünk csirkemájból készült ételt. Legtöbbször az alábbi három recept közül választok ki egyet és azt főzöm meg. Nagyon nagyon szeretik a gyerekek és az apukájuk is.



1. Brokkolis répás csirkemáj

Ez az a recept, ami valami miatt legalább ötször veszett el. Véletlenül kidobtam, a gyerekek a hátuljára rajzoltak vagy repülőt hajtogattak belőle, esetleg ráömlött valami..szóval ilyenkor kénytelen voltam a számítógép elé ülni és újra megkeresni, úgyhogy legfőbb ideje, hogy lejegyezzem ide.

Egy Lidl-ben vásárolt (mert ott szív nélküli kapható) tálcányi mennyiségű azaz kb. 50dkg csirkemájat kisebb darabokra vágok és egy tálba teszek. Befűszerezem a kb. 2 fej zúzott fokhagymával, ételízesítővel, borssal és mustárral. Hagyom állni. Attól függően hogy mennyire szeretik a gyerekek a sárgarépát kb 5-6 szálat karikára vágok. A brokkolit rózsáira szedem szét, a nagy fej hagymát pedig szintén karikára vágom. Kevés olajra dobom őket és megsózom. Kevergetem, hogy oda ne égjen és egy pici vizet is öntök rá, hogy biztonságosabban párolódjanak. Gyönyörködöm a színkavalkádban és újfent megállapítom, hogy még mindig a zöld a kedvenc színem. Ha kigyönyörködtem magam és látom, hogy a zöldségek kezdenek puhulni (de nem szétmállni), beleforgatom a csirkemájat, ami egy kicsit elrondítja az ételt, viszont annál finomabbá teszi. Együtt pirítom őket és öntök még egy kis vizet hozzá, hogy legyen szaftja. Kóstolás után eldönthetjük, hogy kell e még bele só vagy bors. Kész is van.


2. Csirkemáj rizottó

Többféle variációt kipróbáltam, a Mindmegette.hu alatt található recept vált be a leginkább.

A vöröshagymát üvegesre pirítom, majd hozzáadom a csíkokra vágott csirkemájat. Tekerek rá borsot (én a színeset szeretem), ételízesítővel megszórom majd pici vízzel felöntöm, nehogy odakapjon.
Amíg fő elkészítjük a rizst.
A rizs főzését szakácstól tanultam, így legalább húsz éve úgy kezdem, hogy két bögrényit jó alaposan megmosok, pici olajban átkeverem ,majd a dupla mennyiségű forralt vízzel nyakon öntöm és kicsit megkeverem. Megsózom és szinte mindig beledobok egy fél hagymát is. Ha nagyon forr, kisebb lángra teszem és lefedem. Amikor már szinte minden víz elpárolgott elzárom a tűzhelyet és még fedő alatt puhítom.

Előtte, utána vagy közben egy csomag mexikói zöldségkeveréket pici olajon megpárolok. 15-20dkg reszelt sajtot dobok a májba, ezzel összeforgatom. Utána jöhet a rizs és a zöldség is. Kikent tűzálló tálba simítom és előmelegített sütőben 10-15 percig sütöm.

3. Csirkemájas rizottó..a klasszikusabb recept

Ez is a Mindmegette.hu-ról van és elkészítését tekintve a hagyományosabb variációkhoz tartozik. Így is hamar megvan és nagyon finom, a legritkább esetben jut csak a macskánknak.
.
A hagymát kevés olajon üvegesre pirítom és hozzáadom a felaprózott csirkemájat. Sózom, borsozom majd borsózom hosszú ó-val, azaz teszek bele egy nagy bögrényi zöldborsót és kb. 3-4 szál sárgarépát, amit előzőleg felkarikáztam.

A rizst ebben az esetben csak pici olajon megforgatjuk és ehhez adjuk a májas keveréket (de szerintem az se baj, ha a riszt adjuk a májas keverékhez) lényeg, hogy felöntjük kb. 6 dl forró vízzel és így, lefedve pároljuk, amíg meg nem dagadnak,puhulnak a szemek. Ha megpuhult, kicsit átkeverjük és belekeverjük a reszelt sajtot de hagyjunk a tálalás idejére is egy adagot, mert úgy mutatós.

2010. február 17., szerda

Csikós tokány


Ezt nagyon de nagyon szeretjük. Burgonyával, galuskával, rizzsel vagy tésztával.
Biztosan mindenkinek megvan a saját csikós tokány receptje , nem tudom mennyire autentikus az enyém, de én így készítettem és eddig még nem volt rá panasz.
Mondjuk lehet, hogy szentségtörés de legritkább esetben készítem sertéshúsból, inkább pulykából vagy csirkemellből. Az utóbbi időben ugyanis nem annyira kedvelem a sertés vagy marhahúsok ízét, szagát, pedig nem vagyok egy finnyás fajta, a vegetáriánus életformától pedig olyan távol állok, mint Makó Jeruzsálemtől.

Szóval kb. 80 dkg pulykamellet vagy csirkemellet apró kockára vagy csíkokra vágok. Azért elmondom, hogy az eredeti recept sertéslapockát ajánl eme ételhez..

Olajon megpirítjuk a 2 fej kockára vágott hagymát, elkeverjük a pirospaprikát de persze csak óvatosan nehogy megégjen és keserű legyen (ezt a mondatot anyukám sosem hagyná ki ha receptet diktál). A hús darabokat beletesszük és lepörköljük. Megsózzuk és csak ezután adunk hozzá kb. 1 dl paradicsomlevet és 2 dl vizet. Fedő alatt jó puhára pároljuk de közben adunk hozzá egy két gerezd összenyomott fokhagymát.Most jön a lényeg. Kb. 4 db csíkokra vágott zöldpaprikát dobunk bele és 2 dl tejfölt, amit zöldpetrezselyemmel kevertünk el előzőleg. Picit még ezzel is rotyogtatjuk, hagy legyen puha a hús. Olyan finom illat lesz a konyhában, mint egy hortobágyi étteremben, én legalábbis mindig erre asszociálok ha készen látom főztömet. Mondjuk nem sokáig, mert sajnos ebből sem sikerült még másnapra eltennem...

Ez sem tart túl sokáig, néha oda kell menni és megkevergetni.

2010. február 13., szombat

Pasta Sutta

Huszonéves koromban a repülőtéren a Malév információban (is) dolgoztam. Az akkoriban utazók talán éppen az én hangomra figyeltek, amikor bemondtam, hogy melyik check-in pulthoz fáradjanak, hogy hol kezdődött meg a beszállás és egyébként ne hagyják a poggyászaikat őrizetlenül, mert azt a biztonsági szolgálat megsemmisíti.
Nagyon jó kis csapat volt ott, akkor az infóban. Andi (Banya), aki még ma is a reptéren dolgozik, szervezett egy farsangi bulit és már jóval korábban elhintette, hogy a fő menü a Pasta Sutta lesz, amiről nekünk fogalmunk se volt, hogy mi fán terem, de remekül hangzott. Gondoltuk, hogy Andi, Argentínában töltött évei során hozta magával a receptet és reméltük, hogy finom lesz. Az volt.
Andi embertelen temperamentumos, jó humorú lány, aki amikor spanyolra váltott duplán olyan hangos lett,mint általában. Talán nem is tudja, de neki köszönhetem, hogy a spanyol nyelvbe (amit még mindig nem tanultam meg tisztességesen) egy életre beleszerettem. A Pasta Suttát pedig megszerettem.

Az infóban füzetbe jegyeztük le az utasok csacska vagy vicces kérdéseit. A kedvencemet búcsúzóul lejegyzem:

Fiatal lány kezét tördelve kérdezi:
-A barátomat várom Párizsból. Hogy fogom megismerni a teraszról, hogy melyik géppel érkezik?
-Kisasszony! Ekkora nagy (és mutatjuk kezünkkel, hogy mekkora) betűkkel rá van írva a farkára, hogy AIR FRANCE.
Ahogy kimondtuk kitört belőlünk a nevetés, és azt hiszem a hölgy is elpirult.

Nos, a bevezető megint jóval hosszabb lett, mint maga a recept dehát pont ezért született ez a blog, vagyis még szerencse, különben semmi keresnivalója nem lenne a receptgyűjteményemben..


PASTA SUTTA

Lereszelek vagy késes keverőtálba dobok két nagy sárgarépát és egy kisebb fej zellert. Pici olajban megpárolom a zöldségeket (én vizet is teszek hozzá a biztonság kedvéért), majd a darált húst rádobom és fehéredésig kevergetem. Mehet bele ételízesítő (mondjuk olyan, amiben nincs E621), só, cukor,majoránna, oregánó és fokhagyma is. Ezután paradicsomlevet öntök rá és együtt rotyogtatom, amíg késznek nem ítélem meg.

Muffin variációk



Muffin receptek következnek. A megunhatatlanok. Azok, amiket visszatapsoltak a lányok, amelyek elfogytak az utolsó morzsáig. Időnként meglepem őket újabbakkal de hiába. Ezek a díjnyertesek. A tömény csokis, a diszkréten csokis és a sütőtökös-csokis.


Kezdjük a legújabbal, a tömény csokissal, aminek receptjét pár napja találtam itt és nem bírtam ellenállni a kísértésnek vagyis azonnal megsütöttem. Azt hiszem ez a muffin megérdemelné a 16-os karikát, mert a tömény csokisságával felnőttes, gyerekeim legalábbis kicsit túlzásnak találták már a benne rejlő édességet.

Hozzávalók 12 db-hoz:


2 tojás
10 dkg margarin
2 dl tejszín
5 ek. cukor
1 ek. cukrozatlan kakaópor
10 dkg olvasztott csokoládé
10 dkg liszt
1 tk. sütőpor
10 dkg durvára vágott csokoládé


Összekeverjük a tojásokat, a puha margarint, a tejszínt, a cukrot és az olvasztott csokoládét.

A lisztet, sütőport és a kakaóport összeszitáljuk. Hozzákeverjük a csokoládés masszához, majd belekeverjük a durvára vágott csokoládét is. Ez önmagában, nyersen is már olyan finom, hogy nem bírunk ellenállni a nyalakodásnak..

A muffinpapírba belekanalazzuk a masszát és előmelegített sütőben 200 fokon megsütjük addig, amíg elkezd repedezni (kb. tíz perc).


*****************************************************



A másik egy klasszikus, csokis, én speciel sógornőmtől, Orsitól tanultam és még nem találkoztam olyannal, akinek ne ízlett volna.

Eszerint:

Összekeverjük a száraz anyagokat: 15 dkg lisztet, 15 dkg cukrot, 1/2 csomag sütőport, 5 dkg cukrozatlan kakaót
Aztán a nedveseket is: 15dkg vajat, 2 tojást 3 evőkanál barackízt, 5dkg tört csokit.

Egyesítjük a két tál tartalmát, kikeverjük és mehet a muffinformákba, hogy aztán 200 fokon megsüssük.


*************************************************************************************


A sütőtökös csokis verziót szintén a Házias konyha gasztroblogban találtam és azon nyomban megsütöttem. Hanna, azóta is rágja a fülemet, hogy újra ilyet készítsek, ám ez egy kicsit macerásabb, hiszen a sütőtököt meg kell sütni először, ami ha úgy vesszük nem olyan nagy dolog, hiszen magától sül, de mégiscsak némi előkészülettel jár, így a ripsz-ropsz kategóriába csak jóindulattal fér bele.

Sütőtökös-csokis muffin


Hozzávalók 12 darabhoz:


25 dkg liszt
15 dkg cukor
10 dkg csokoládé
2 tk. sütőpor
1 mokkáskanál. mézeskalács fűszerkeverék de ha nincs jó a forralt bor fűszerkeverék is (az nálunk mindig van..)
2 tojás
5 dkg vaj
20 dkg sült sütőtök
csipet só
1-2 korty tej


Összekeverjük a száraz hozzávalókat egy tálban: a lisztet, a cukrot, a sütőport, a fűszert, csipet sót, a durvára darabolt csokoládét.

A megsült tököt kikanalazzuk a héjából és pépesre nyomkodjuk. Összekeverjük a felolvasztott vajjal és a tojásokkal. Összekeverjük a száraz és nedves hozzávalókat. Ha kell, pici tejjel lazítsunk a tésztán.
A muffinformába belekanalazzuk a tésztát, és előmelegített sütőben 20-25 perc alatt megsütjük.

2010. február 11., csütörtök

Répakrém piritóskenyérre

Egyik nap családos bevásárlást tartottunk a LIDL-ben, (mert én bizony a lábamat be nem teszem többé hipermarketbe, amikor a szomszédban, háztól házig max. 40 perc alatt meg lehet ejteni a nagy bevásárlást és legalább nem frusztrál, hogy a 10 féle étolajból melyiket tegyem a kosárba, mert ott csak kettő van. És nem kell annak se a szívéhez kapnia, akinek csak és kizárólag magyar termék van a spájzában, mert szerencsére a legtöbb áru a jól bevált hazai gyártóktól kerül ki ott is, ami jól láthatóan jelölve is van, és természetesen nekem is fontos, de én speciel sajtból és sonkából nagyon szeretem a német márkát is..) No ez beillett egy LIDL reklámnak, lehet, hogy be is nyújtom a számlát feléjük..

Szóval ott tartottam, hogy a zöldségek között válogattam éppen, amikor egy másik családos bevásárlást intéző anyuka lánya teljes extázisba jött, amikor meglátta a sárgarépákat. Kérlelni kezdte a mamáját, hogy ma este készítsem répakrémet, mert azt imádja és légyszi' légyszi' légyszi' vegyenek egy raklapnyi sárgarépát az ügy érdekében.
Nem bírtam megállni és megkértem az anyukát, hogy árulja el hogyan készül az a répakrém, amitől a lánya ennyire begerjed, hátha az enyémeknek is elkészítem és így megfelelő mennyiségű vitaminhoz juttatom szervezetüket.
Anyuka barátságos típus volt, sőt kiderült látásból ismerjük egymást, így mosolyogva elmesélte, hogy nem nagy ügy (jól kezdődik, gondoltam) ...


..a finoman lereszelt répát ízlés szerinti mennyiségű összepréselt fokhagymával szokta összekeverni és ebbe kever egy kis majonézt. Ha akarom tehetek bele egy kis tejfölt is, de ők nem szoktak.
Vártam a folytatást de nem volt. Ennyi. Enni!

2010. február 9., kedd

Répatorta



Ha már a Világbankos időről írtam, mindenképpen le kell jegyeznem kolléganőm, Mónika répatortájának receptjét, amivel -sok évig, amikor még nem volt itthon annyira népszerű ez az édesség és a legtöbben fintorogva elfordultak a neve hallatán- minden vendéget elkápráztattam és gyakorlatilag futószalagon sütöttem az újabb és újabb adagokat. Ma már kicsit unjuk, de azért ráfanyalodunk és előveszem ezt a bevált receptet. Kipróbáltam más összetevőkkel, más arányokban, de mindig visszakanyarodok az eredetihez, amit Móni egyébként norvég bébiszitteri pályafutása idején tanult meg, gondolom ott dl-ben mérik sütéskor az arányokat, azért olvasható itt is ez a mértékegység..




4 tojást, 3 dl barna cukrot, 3 dl lisztet, 3 teáskanál fahéjjal, 2 teáskanál szódabikarbónával, 1 teáskanál sóval, 1 csomag vaníliás cukorral, 4 és fél dl durván lereszelt sárgarépával valamint 1 dl (hivatalosan) szója olajjal (de az sem tragédia ha sima mezei étolajjal) kikeverünk. Kapcsos tortaformába öntjük a kissé bizarrul kinéző masszát és 40-60 percig sütjük az alsó rácson. Ha nagyon égne a teteje le is takarhatjuk az utolsó 15 percben.

Én szinte mindig egy-két citrom levét keverem ki porcukorral, hogy aztán sűrű, fehér krémet kapjak és ezt simítom rá a tortára, de Móni eredeti receptje szerint
30gramm margarint fel kell melegíteni, bele kell keverni 1 natúr sajtkrémet, 3 teáskanál vaníliás cukrot és 150 gramm porcukrot, majd ezt a kihűlt mázat kell a torta tetejére kenni.

További répatorta receptek a www.repatorta.hu alatt találhatóak egyébként de egyik sem ilyen finom :-))



Padlizsános csirkeragu

Ezt a Mindmegette.hu alatt találtam. A kinyomtatott papíron kissé foltosan, de a dátum még olvasható. Eszerint 2006.06.13-án is bajban voltam és azon töprengtem mit főzzek a családnak. Nos, akkor ez tűnt a legszimpatikusabb receptnek, így rövid időn belül az asztalon gőzölgött a ragu, ami azóta is az egyik kedvenc főételünk. Mondanom se kell, hogy elkészítése egyszerű, az ízek viszont nagyszerűek, ha becsukom a szememet valami napfényes, tengerpartra képzelem magamat mindig, úgyhogy a nagy hidegre való tekintettel ma is ez lesz a vacsi.

2 padlizsánt kockára vágok. Bizonyára egészséges héjastul tenni mindezt, én mégis inkább megpucolom előtte. Kissé besózva állni hagyom. Addig a csirke- vagy pulykamellet csíkokra vagy kockákra (én ne igazán láttam eddig a különbséget a kockára vágott és csíkokra vágott hús között de biztosan bennem van a hiba..), lényeg, hogy kicsi darabokra nyesem. Serpenyőben olajon 1-2 fej kockára vágott hagymát megpirítok, rádobom a csirkemellet, kicsit megsózom, kevergetem, majd lefedem és párolom 15-20 percig. Ha már puha, hozzáteszem a padlizsánt és a negyedekre vágott paradicsomot, oregánót és ha lehet friss- ha nem lehet szárított bazsalikomot. Sózzuk és borsozzuk. Lefedve pároljuk, amíg minden megpuhul és mediterrán illat száll az egész lakásban.



Rizzsel szoktam kínálni de joghurtos tésztával se rossz.

2010. február 7., vasárnap

Tejszínes spagetti


Ezt a receptet még hajadon koromban kaptam az akkor még szintén szingli Dóritól, amikor egy korábbi munkahelyünkön a Világbanknál, éppen a mikróban melegítette saját készítésű otthoni ebédjét, amelynek illata egyenesen az én asztalomig szállt. Abban az időben igen csekély konyhai gyakorlattal rendelkeztem és talán Dóri sem sértődik meg azon kijelentésemen, hogy ő sem konyhatündéri tevékenységéről volt híres. Azon a napon azonban elindultam az irodai konyha felé, kóstolót -, majd ebédje receptjét is elkértem.
A minap természetesen megint gyorsan kellett valami finom vacsorát tálalnom éhenkórász családom elé, így hosszú idő után újra elkészítettem az elfeledett ételt, amit most gyorsan le is jegyzek.

Először is felteszem főni sós, olajos, lobogó vízben a spagettit, amit már nem török szét a gyerekek kedvéért se, mert tudom,hogy szentségtörés és az olasz maffia még becsöngetne..
Közben egy doboz főzőtejszínt, ízlés szerinti mennyiségű majoránnával felmelegítek. Beledobok kb. 20 dkg (de nagyobb étkűeknek akár több) akármilyen sonkát kockára vágva, 5-6 szem negyedekbe vágott paradicsomot, és megint csak ízlés szerint zúzott fokhagymát. Ha megfőtt a spagetti, összekeverem a szósszal, majd az egészet egy tűzálló tálba simítok. Sajtot reszelek rá és szép pirosra (de nem szárazra) sütöm.
Szerintem két év múlva már Hanna is elkészítheti...

Mire lefényképezhettem volna, már alig maradt a tálban..

Zabpehely reggelire, tízóraira vagy uzsonnára

Luise nagymama szerint, akit én ugyan nem ismertem soha, de a recept közreadója, a Kárpátia étterem séfje igen. Egy régi Nők Lapjában találtam lassan két éve. Én is eszerint készítettem és készítem azóta is ezt a laktató finomságot, amit lányaim imádnak. Ezt ennék reggelire, tízóraira és uzsonnára is és mivel gyorsan megvan és azt hiszem elég tápláló is, nem kell kétszer kérniük.

Íme a recept:

1 bögre zabpelyhet 2 és 1/3 bögrényi vízben felteszek főni. Pici sót teszek bele majd belereszelek két almát, adok hozzá egy kis citromlevet és időnként megkeverve öt percig főzöm. Hozzáöntök 1/2 csésze tejet és beleteszek egy kiskanál vajat is.
Kész is van. Fahéjas cukorral, kakaóval, mézzel vagy juharsziruppal esszük.