Íme az a bodzaszörp recept, amihez egy ideje hűséges vagyok és amire ha jól emlékszem úgy találtam, hogy a facebookos ismerőseim körében feltettem a kérdést, hogy kinek van bevált bodzaszörp receptje és ha jól emlékszem, Bea, akivel egy osztályba jártam az újságíró akadémián, ezt küldte el és jól emlékszem, hogy annyira meggyőző volt a szövege, hogy ezt választottam a sok beérkező recept közül. Ezúton is köszönöm neki.
Hozzávalók:
20-30 db bodzavirág
4 kg kristálycukor
6 liter víz
5 egész citrom
10 dkg citromsav
1 kávéskanál natrium benzoát
Elkészítés:
5 liter vizet felforralok 3,5 kg cukorral. A maradék 0,5 kg kristálycukrot karamellizálom, majd mikor kész az égetett cukor, ráöntök 1 liter vizet FIGYELEM! Ez elég veszélyes művelet, mert nemcsak fröcskölhet henem robbanhat is- de ez ne tántorítson el azért. Kellő figyelemmel, fegyelemmel megúszhatod égési sérülés nélkül. Ezután addig forralom, míg a cukor felolvad a vízben. Mikor ez megvan, a kétféle cukros szirupot egyben is összeforralom. Mikor a cukorszirup kihűlt, beleteszem a többi hozzávalót (bevallom, a virágot nem mosom meg, hisz épp a legértékesebb alkotórészét mosnám ki belőle, helyette kipufogógáz mentes helyről szedem). 3-4 napig érlelem, időnként megkeverem, végül leszűröm és csinos üvegekbe töltöm.
A cimkéket az enlekvarom.hu oldalon készítem el hozzá és a munkának ezt a részét különösen szeretem.