2012. február 26., vasárnap

Grízes tészta

Érdekes, gyerekkoromban nem annyira voltam oda ezért az ételért. Sem a menzán, se otthon. Az utóbbi pár évben szerettem meg és a lányok nagy örömére egy hónapban egyszer biztosan elkészítem. Tudom, nem nagy dolog összedobni egy grízes tésztát de azért el lehet rontani ezt is, ezért inkább leírom én hogyan főzöm, hogy majd a lányaim is elkészíthessék maguknak ha nagyobbak lesznek. Ez az adag 4-5 főre elég. Egy zacskó metélt tésztát (kb 40 dkg) megfőzök, enyhén sós, olajos lobogó vízben. Közben nagy lábasban felhevítem a kb 4-5 evőkanálnyi olajat és rászórok 14 dkg (vagyis kb. 7 evőkanálnyi) búzadarát. Igen, a búzadara ugyanaz, mint a gríz. Egy percig sem hagyom magára, folyamatosan kevergetem, mert bár lassan barnul, de aztán egy pillanat alatt megég ha nem figyelek. Amikor már szép színt kapott, felöntöm kb. 3 dl hideg vízzel. Hatalmas sistergés és gőz lesz az eredmény, de nem kell megijedni, inkább csak megkavargatni, majd elzárni a tűzhelyet, rátenni egy fedőt és hagyni hagy puhuljanak a dara szemek. 5-10 perc múlva egy villával keverjük át a megpuhult darát és keverjük hozzá a lecsepegtetett tésztát. Kész is van. Porcukorral, baracklekvárral az igazi.

2012. február 23., csütörtök

Sütőben sült bundás kenyér féleség

Ez a recept a legjobbkor jött. Gyakorlatilag egy email formájában pottyant az ölembe, pont akkor amikor azon törtem a fejemet, hogy mit varázsoljak az asztalra vacsorára a családnak. Bizony nem sok kedvem volt a konyhában tüsténkedni, főleg, hogy az utóbbi pár napban a gyulai wellness hotel szakácsa vette át tőlem ezt a szerepet és hát a jót könnyű megszokni... Nos, ahogy így morfondíroztam, egyszercsak az inboxomba röpült volt osztálytársnőm levele, amit persze nem csak nekem küldött körbe és amely megmentette a becsületemet. Ezúton is örök hálám a receptért, amelyet azonnal el is készítettem. Bundás kenyér de nem a megszokott, hagyományos, hanem egy kicsit felturbózott, ráadásul sütőben kell megsütni, így olaj szag sem lesz tőle a lakásban. Hozzávalók: egy gáztepsire való kenyérszelet, 2 doboz tejföl, 4 db tojás, 1-2 gerezd fokhagyma passzírozva, só, bors, a tetejére(vegy a masszába bele) reszelt sajt. A tojásos tejfölös masszához adhatunk apróra vágott lila hagymát, párizsi vagy sonka felvágottat, petrezselyem zöldet, snidlinget-ami éppen van otthon. A gáztepsit beterítjük sütőpapírral (alufólia nem jó, mert rátapad), így rakjuk le a kenyér szeleteket egymás mellé. A tojásokat felverjük, hozzáadjuk a tejfölt, sót, borsot, apróra vágott sonkát, lilahagymát (ami van). Jól kikeverjük, majd evőkanállal rákanalazzuk a kenyérszeletekre. Le fog folyni, de nem baj. Végül reszelt sajttal megszórjuk és tegyük be a sütőbe kb. 15-20 percre 180-200 fokra.

2012. február 11., szombat

Csirkés kukoricás pie

Csirkés kukoricás pie Szintén nagy kedvenc. Nők Lapjás recept, de egyik kedvenc gasztro blogomban a Házias konyhában is láttam, én inkább az ő insrukcióit követtem. Először meglepetésképpen főztem meg Zoltánnak, aki valaha sok időt töltött Angliában. Kíváncsi voltam eszébe juttatja -e az elé tett étel az akkori szép időket, merthogy az angolok mániája a ragut krumplipürével betakarni, majd így a sütőbe tolni. Nem nagyon nosztalgiázott csak azt hajtogatta: Finom, finom, finom!
Először tegyük fel a meghámozott, kockára vágott krumplikat sós vízben főni. Ebből kell majd krumplipürét készíteni a szokásos módon, vagyis vajjal, sóval és meleg tejjel kikeverve. Amíg a krumpli fő, egy serpenyőben olajon megpárounk egy nagy fej hagymát. Rádobjuk a kis kockára/csíkokra vágott pulykamellet vagy csirkemellet (kb. 60 dkg). Sózzuk, borsozzuk. Amikor kifehéredett és zsírjára is sült hozzáadjuk a konzerv vagy mirelit kukoricát és felöntjük kb. 1 dl vízzel. Az egészet puhára főzzük, közben ha van otthon paprika, vágjunk fel egyet csíkokra és azt is dobjuk bele a kukoricás húsra. Végül beleönjük a kis doboznyi főzőtejszínt és ezzel is főzzük, de már csak egy kicsit. A kész ragut tűzálló tálba vagy tortaformába (nem kapcsosba!) simítjuk, beterítjük vastagon a krumplipürével és még egy kis sajtot is reszelünk rá. Forró sütőbe toljuk és kb. fél óráig sütjük. Mondtam már, hogy nagy kedvenc?

2012. február 10., péntek

Görögdinnye süti farsangra

Hanna farsangi bulijára szerettem volna valami mutatós, vicces sütit készíteni. Ezt még tavaly találtam a Kreatív Szakkör oldalán, azóta szemezgetek vele, mert viccesnek vicces, de egészségesnek a legkisebb jóindulattal sem nevezhetem. Irtózom minden olyan ételtől, amiben színezék vagy zselatin van, hát ebben a kettőből az egyik azért ott van. Gondolom kitaláltátok melyik. Igen, a színezék, amiből rögtön két fiolányit kell venni. Egy pirosat és egy zöldet. Mindegy. Talán ez a süti se károsabb, mint az agyonreklámozott és egészségesnek kikiáltott csokik..Egyszer egy évben elmegy.. Ráadásul tényleg jól néz ki és az íze se rossz. 25 dkg vajat és nem margarint, ahogy az eredeti recept írja, 25 dkg porcukorral (bár én itt is csaltam és kevesebbet mért a lelkiismeretem), 1 csomag vaníliás cukorral összekeverünk. Tettem bele rumaromát is.
Hozzáadjuk a kekszet és annyi tejet, hogy jól formázható masszát kapjunk. Kettéosztjuk a masszát, az egyikbe piros, a másikba zöld ételfestéket csepegtetünk. A pirosba csokidarát is keverünk, hogy ezzel imitáljuk a magokat a dinnyében. A "magos",piros masszából kis labdákat formázunk. A zöldet sodrófával kissé kinyújtjuk és ügyesen beborítjuk a gombócokat vele. A teniszlabda nagyságú golyókat betesszük a hűtőbe és dinnye módon szeleteljük fel.